Chapter Eleven - Part Two: Camilla's secret

Meglepetéééés! Tudom, hogy még nem gyűlt össze mind a 13 komment, amit az előző részhez kértem, de egyszerűen írni támadt kedvem és gondoltam nem váratlak meg benneteket. Így meghoztam a következő fejezetet. (:

Nem igazán akarok róla beszélni. Akit érdekel, az úgy is elolvassa, nemde? :D Ja, apropó. A link csere továbbá is működik. Aki szeretné, hogy kitegyem a blogját a "Cserék" közé, csak linkelje be a megjegyzésének utolsó sorába a blog URL címét és kész. (:

A folytatás 12 megjegyzés után lesz olvasható!

Kellemes hétvégét kívánok minden egyes, nagyszeru olvasómnak! (:

Love, Amandaa

_________________________________________________________________

Nagy sokára elszabadultam Alice és Pattie karmai közül, akiknek feltett szándéka volt, hogy inkább rajtam játszanak öltöztetőst, mondván, ezzel remekül el tudják terelni a figyelmemet. Az eredmény egy kissé mogorva, de teljesen átöltözött Jessie lett. Sietve trappoltam végig a folyosókon,majd a fogadócsarnok ajtajában, a pult mellett már meg is pillantottam Camillát, amint rám várt. Tekintete a távolba révedt, miközben a karperecét birizgálta. Kissé összerezzent, amikor mellé suhantam, majd vidáman, és némiképp bocsánatkérően rámosolyogtam.

- Bocsi a késésért, Alice és Pattie feltartottak. - mentegetőztem. Szürke dzsekimet most nem viseltem, így jól láthatóvá vált a drága selyemből készült ruha, ami a térdemig ért, és halvány ezüst színben pompázott. Pattie váltig állította, ez a tökéletes ruhadarab, amit egyáltalán rám lehet aggatni, hiába tiltakoztam, de megfogadtam magamban, amint lehetőségem lesz rá, gyorsan átváltom valami egyszerűbbre, mert amikor majd Jerryvel edzünk, nem szeretném ha valami baja történne, de addig elvileg még volt egy fél napom. Láttam Camilla vágyakozó pillantását, ami először a ruhámon nyugodott, majd feljebb kúszott a Volturik jellegzetes nyakláncára, de igyekezett palástolni sóvárgását egy halvány, érdeklődő mosollyal.

- Igazán nincs semmi gond, amúgy is épp most végeztem és akadt némi gond a géppel, így csúsztam is. - sóhajtott fel. Egy kósza légáramlat felém sodorta illatát, de a torkomban egy enyhe kaparáson kívül mást nem nagyon éreztem. Finom illata volt, de nekem mégsem tetszett igazán, nem lett volna ínyemre való falat. De képtelen voltam ételként tekinteni erre a nőre, annyira megkedveltem valamiféle különös és érthetetlen ok folytán. A többiek bizonyára elleneznék ezt a hozzáállást, hisz számukra az emberek, csak a táplálékot jelentették.

- Akkor induljunk, mit szólnál az én szobámhoz? Ott nyugodtan tudnánk beszélgetni, mert a könyvtárban biztos sokan vannak most. - Camilla szemében egy pillanatra ijedtség villant, hisz nem tudhatta mikor válik belőle is vacsora, de a bátorságát bizonyítandó beleegyezőleg bólintott. Hamarosan már a lakosztályok felé vezető folyosókat róttuk. Csak néhányan jöttek szembe velünk, volt aki pillantásra se méltatta a nőt, de nekem kivétel nélkül köszöntek. Camilla pedig mintha ott se lett volna, talán csak egy másik női gárdatag motyogott irányába valami szia-félét. Láthatóan senkit nem izgatott különösebben, hogy egy vámpír, és az ember recepciós egymás mellett ballagnak. Talán azt hitték, Scooter parancsa, és itt a vége Camilla nem túl hosszú pályafutásának. - Nos, megérkeztünk, gyere, kerülj beljebb! - invitáltam társnőmet, miután kitártam a faajtót. Ő határozottan lépett be, és nézett kíváncsian körbe. Hellyel kínáltam, a szemközti fal mellett álló jókora bőrkanapé irányába intve, ahol aztán mind a ketten kényelmesen elhelyezkedtünk. - Ne haragudj, de semmiféle étellel nem tudok szolgálni. - jutott eszembe, és kínosan gyűrögetni kezdtem a ruhám szélét, mikor eszembe jutott, hogy az embereknek illik adni ilyenkor legalább egy pohárnyi vizet, de annyira elszoktam az efféle dolgoktól.

- Nincs semmi gond, már ettem, és ittam is mielőtt ideértél, biztos ami biztos. - kicsit megkönnyebbültem.

**§*§**

Jó darabig jelentéktelen apróságokról beszélgettünk, és eközben feltűnt, hogy Camilla szinte folyamatosan a karkötőjét birizgálja, mintha a legféltettebb kincse lenne.

- Mondd, az honnan van? Nagyon szép darab. - jegyeztem meg és közelebb hajoltam, hogy jobban megszemlélhessem. Valami írás volt rajta, de nem tudtam kivenni. Camilla pipacsvörösre pirult és igyekezett elrejteni, persze a siker legcsekélyebb jele nélkül. - Nyugi, ha nem akarod, nem muszáj, nem erőszak, csak érdekelt. - a nő pár pillanatig vívódott magában, majd egy szuszra kibökte. Annyira halkan beszélt, hogy csak a kiváló vámpírhallásomnak köszönhettem, hogy megértettem.

- Kenny adta nekem a szülinapomra. - nem lepődtem meg túlságosan ezen a híren, hisz láttam amit láttam. A kettejük közt feszülő vágyakozás szinte tapintható volt, ha egy légtérben tartózkodtak.

- De kedves tőle! - teljesen meghatódtam, a nagydarab vámpír figyelmességétől. Nagyon bele lehet habarodva ebbe a lányba, ha ilyen fantasztikus ékszert ajándékoz neki. - Kedveled őt, igaz? - kérdeztem csöndesen.

- Igen... már... amióta ide kerültem, soha nem szalaszt el egyetlen pillanatot sem, hogy beszélgessünk pár szót. - hangja fájdalmas vágyakozással telt meg. Tekintete ismét a nyakamban függő láncra tévedt. Rájöttem, mire vágyik olyan nagyon.

- Szeretnél közénk tartozni. - nem kérdés volt, hanem megállapítás. Camilla riadtan kapta el pillantását, mintha valami rosszaságon ért gyerek lenne.

- Én... hát... - habogott, de amikor látta, hogy nem fogom kinevetni és gúnyolódni rajta, folytatta. - Igen, ez minden vágyam. Tudom, furán hangzik, de én nem félek a fajtátoktól, vagyis persze, nem szeretném vacsoraként végezni, csak... nehéz ezt megfogalmaznom, úgy érzem, köztetek lenne a helyem. Te jó ég, mekkora sületlenségeket beszélek itt össze... - sütötte le a tekintetét szégyenlősen, láthatóan zavarta, hogy ennyire kitárulkozott előttem. Hirtelen elöntött a szánalom és a sajnálat. Óvatosan megsimogattam a karját, és láttam, ahogy egy pillanatra összerezzen a hideg érintésre. Reméltem, hogy nem okoztam neki fájdalmat, ugyanis vámpírerőmet néha még nehezen kezeltem, volt hogy összeroppantottam egy vázát, vagy széket, vagy bármit, ami éppen a kezem ügyébe akadt. Elég volt egyetlen figyelmetlen mozdulat és a baj már meg is történt. Na már most az embereknél, azért kicsit problémásabb, ha eltörjük valamijüket, persze ez a legtöbb Volturist egy csöppet sem izgatta...

- Szerintem Scooterrel lehetne erről beszélni. Főleg, ha Kenny elmagyarázza neki a helyzetet, biztos megértené. - próbáltam egy kis lelket önteni belé, több kevesebb sikerrel. Előnye lenne, ha esetleg rendelkezne valamiféle lappangó tehetséggel, amivel később a Családot is szolgálhatná, de talán elég lesz Kenny kérése a Mesternél. Főleg, ha sikerrel járnak, Scooter bizonyára engedékenyebb lesz valamivel, csak ki kell fogni a megfelelő pillanatot...