Chapter Ten - Part Two: Painful message and Farewell

Sziasztok! Hú.. azt se tudom, hol kezdjem. Először is szeretném megköszönni, hogy támogattok. Nagyon hálás vagyok ezért. A szememben Ti vagytok a világ legeslegjobb olvasói! A kommenteiteket olvasva, mindig mosolyt csaltok az arcomra és ez az, ami motivál. Nélkületek és a segítségetek nélkül sehol sem tartanék... ♥

Másik dolog amit mondani szeretnék... 2013. 03. 29.-tól nem leszek elérhető, egészen 2013. 04. 08.-ig. Ez azt jelenti, hogy nem tudok új résszel szolgálni. De amint vissza térek és meglesznek a kommentek, felteszem az új fejezetet. (:

És még valami! Ha szeretnétek, hogy kitegyem a blogotokat a "Cserék" közé, csak írjátok a megjegyzésetek végére az oldalatok url címét és kiteszem. (: ui: A hirdetés kölcsönös!!

Most nem igazán kívánok beszélni a részről. Talán annyit, hogy nem lett annyira hosszú, mint amire számítottam, de csak így tudtam befejezni. 12 komi=új rész!

Jó olvasást mindenkinek!

Love, Amandaa

_________________________________________________________________

Másnap sietős léptekkel haladtam az előcsarnok irányába, ahol hallottam az induláshoz készülődő csapatot. Még jobban megszaporáztam lépteimet, hogy minél előbb oda érhessek. Egy kanyarban befordultam, és a folyosó átellenes végében, megpillantottam a kis csapatot. Kenny hatalmas alakja messziről kitűnt közülük, mellette állt Justin, ők ketten csöndben társalogtak. Nem messze tőlük Selena ácsorgott egy másik vámpír társaságában. A gonosz boszorka szinte azonnal észre is vett, mire jól hallhatóan gunyorosan megszólalt.

- Nahát... csak nem vagy féltékeny ránk, Jessie? - hangja csak úgy csöpögött a megvetéstől, tekintete szikrázott. Nem akartam foglalkozni vele, csak Justin szikár alakját láttam magam előtt, aki most megfordult, arcán pedig boldog mosoly ragyogott fel, de a komorságát nem tudta teljesen leplezni előttem.

- Azt hittem, elkéstem. - bújtam karjai közé, mikor végre odaértem hozzájuk. Kenny szélesen vigyorgott párosunkon, de Selena nem bírt magával.

- Jobban tennéd, ha békén hagynád Justint, ugyanis koncentrálnia kell! - csattant fel. Láthatóan legszívesebben letesztelte volna rajtam az erejét, de Alec, még időben visszafogta.

- Hagyd őket. Nem ér annyit. - nem kellett a lányra néznem, hogy tudjam: tekintetével ölni volna képes.

- Inkább megyek, ha ekkora gondot okoz a jelenlétem. - pillantottam fel szerelmemre, aki megrázta a fejét és megsimogatta az arcomat.

- Ne foglalkozz Selena-val, majd lenyugszik. - mielőtt bármit mondhattam volna, lecsapott ajkaimra és csak nehezen tudtam elszakadni tőle, de Kenny kuncogása kezdett frusztrálni.

- Ejnye fiatalok, ezt nem itt kellene! - rötyögött a nagyra nőtt vámpír.

- Ugyan Kenny, csak irigykedsz. - kacsintott legjobb barátjára Justin, miközben egyik karja birtoklóan derekamra fonódott.

- Még hogy én? Irigykedni? Hát így ismersz te engem, haver? Na ne nevettess!- legyintett, de látszott, hogy megtalálták a gyenge pontját. - Hisz most ti vagytok az új "álompár"! - kacsintott rám és vigyora még jobban kiszélesedett.

- Elég legyen a jó pofizásból! Nem lesz sétagalopp amire készülünk, mindenkinek a feladatra kellene összpontosítania! - csattant élesen Selena kislányos hangja. - A Mester parancsa, hogy... - nem fejezhette be, mert ekkor egy csinos, napbarnított bőrű nő kopogott oda hozzánk magas sarkú cipőjében. A mélykék, térdig érő ruha nagyon jól állt neki és nem kerülte el figyelmemet Kenny sóvár tekintete, valamint még valami, ami nagyon is ismerősnek tűnt számomra, hisz ismertem az érzést. A nő egy pillanatra elkapta a hatalmas vámpír tekintetét, és elpirult, de amikor megszólalt, hangja magabiztosan csengett.

- A Mester azt üzeni, indulhattok! - biccentett egy aprót irányunkba, és én még jobban elkezdtem Justin ruháiba kapaszkodni, nem akartam, hogy elmenjen, hisz borzasztóan féltettem, bár tudtam, nem kellene ennyire. Ő finoman igyekezett lefejteni ujjaimat sötétszürke dzsekijéről.

- Látom, még mindig aggódsz értem. - hajolt hozzám egészen közel. Nyeltem egyet és csak egy bólintásra futotta az erőmből.

- Még szép, hogy... - ajkamra tette fekete kesztyűbe bújtatott mutatóujját. Nem szóltam semmit, már akkor elvesztem a tekintetében, mikor először rám emelte vörös pillantását, melyben most mintha igazi lángnyelvek táncoltak volna.

- Nyugalom, mint már mondtam, sétagalopp az egész. - Selena erre csak felhorkant.

- Na persze, ne áltasd a kis barátnődet. -  az utolsó két szót jól megnyomta, mintha nem tudná az igazi nevemet. - Jól tudod, mi a tét. Meg Blake-ék különben is veszélyesek. - kotyogta ki, mire rákaptam a tekintetemet.

- Ez igaz? Nekem miért nem mondtad? - fordultam most megrovóan Justin felé, aki dühös pillantást lövellt Selena irányába.

- Mert nincs így! Selena, te meg fogd be a szádat! - rivallt rá Justin. Kenny még épp időben lépett kettejük közé, mert látszott, a helyzet hamar csúnyán elfajulna.

- Hagyjuk ezt, mennünk kell. Jessie, te meg ne aggódj Justinért, elvégre ő a legjobb nyomkövető a világon, valamint remek harcos és nem hinném, hogy bunyóra kerülne a sor... bár nem bánnám különösebben. - kacsintott ismét, mire Justin mérgesen nézett rá is. Nem lettem meggyőzve, de nagy nehezen hátrébb léptem és lehorgasztottam a fejemet.

- Azért nagyon vigyázz magadra. - leheltem a szavakat, de persze így is mindenki hallotta.

- Vigyázni fogok! - még egyszer megcsókolt, majd kiegyenesedett, és a csapat tagjaira nézett. - Akkor hát, induljunk!

- Na végre, ez a beszéd! - hangzott Kenny irányából. Selena rám sem pillantva, orrát felhúzva elvágtatott a liftek irányába. Alec szorosan mögötte haladt, de még láttam, hogy megforgatja a szemeit. Justin a liftajtóban felém fordult, majd intett. Addig álltam ott, amíg az ajtók be nem zárultak, elfedve előlem őt. Halott szívem összeszorult, és az aggodalom jeges hullámai csapkodtak rajtam keresztül...