Chapter Six - Part Two: Begins Starting with Training

Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm az eddigi kommenteket! Elképesztőek vagytok! Látom bővült a rendszeres olvasók tábora is. Őket is szeretném megkérni, hogy komizzanak! Örülnék, ha ők is elmondanák a véleményüket!!

Nos, mint látjátok meghoztam nektek a következő részt. Remélem tetszeni fog mindenkinek! :D A történetben felbukkan egy újabb név, amin próbáljatok meg nem nevetni! :'D (Itt a "kéjencebb" Belieber-ekre gondolok!)

Kérek minden kedves olvasómat, hogy dobjon meg egy komival! Mert a következő rész 8 komment után várható!

Jó olvasást!

Love, Amandaa

_________________________________________________________________

A könyvet magamhoz véve visszasétáltam a szobámba, de alighogy behúztam magam mögött az ajtót, egy feldúlt Alice robogott be, majd szúrós szemmel megállt előttem. Annyira meglepődtem, hogy köszönni is elfelejtettem.

- Jessie Wendal! Mégis hogy képzeled, hogy két napig ugyanabban a ruhában feszítesz? - mutatóujjával mellkason bökött, én pedig a megkönnyebbüléstől felvihogtam. - Ne merj engem kinevetni! - szép koboldarca egészen elsötétült a méregtől. - Ezért egész este öltöztetni foglak! - jött a borzalmas ítélet.

- Alice... nem elég egy bocsánatkérés? Annyi minden történt velem... én el is felejtettem... tényleg! - néztem rá esedezve, mire a ráncok a homlokán valamivel simábbak lettek.

- Megbocsájtok, de ettől még kezelésbe kell, hogy vegyelek! - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. - De mindenek előtt irány a fürdő, és addig ki ne gyere, amíg úgy nem illatozol, mint egy virágoskert! - mutatott a fürdő irányába. Megadóan bekullogtam az említett helyiségbe, és magamra zártam az ajtót. Bár a vámpíroknak nem lett volna szükségük fürdőre, mégis minden lakosztályban helyet kapott egy, főként a kényelem szempontjából, mert néha azért nem volt rossz beállni a forró vízsugár alá. Alice valóban beváltotta fenyegetését, és én kénytelen kelletlen tűrtem, ahogy a hajamat hol feltűzi, hol kiengedi, begöndöríti, vagy épp kivasalja. De ez még a dolog „kellemesebbik” fele volt, az igazi kínzást a folyamatos ruhapróbával mérte rám, de igyekeztem egy szót sem szólni, ugyanis még az elején megtanultam, hogy amint elkezdek hisztizni, barátnőm annál hevesebb ellentámadásba kezd.

**§*§**

Már jócskán hajnalodhatott, az éjjeliszekrényen álló óra legalábbis fél hatot mutatott, amikor Alice végre megkegyelmezett.

- Na kérlek! Így kell kinéznie egy tisztességes vámpírnak! - tolt a tükör elé, én pedig meglepetten vettem tudomásul, hogy Alice mestermunkát végzett. Egy fekete csipkével szegélyezett sötétkék selyemblúzt adott rám, ahhoz pedig egy fekete feszülős farmert, de szerencsére kényelmesen lehetett benne mozogni, végül pedig nagy műgonddal egy halványkék balerinacipővel koronázta meg művét. Én ugyan kételkedtem benne, hogy ezek a ruhadarabok alkalmasak a kiképzésemhez, de bíztam Alice-ben és az ő jövőbelátói képességeiben, ugyanis ha gond lett volna, tuti nem adta volna rám mindezt. A hajam ugyanakkor különösen tetszett, bár sokat szenvedett is vele, mire eldöntötte, mit kezd rakoncátlan loboncommal. Először kivasalta, majd lágy hullámokba sütötte, úgy eltűzve, hogy ne lógjon az arcomba, de mégis szabadon ki legyen engedve.

- Köszönöm, Alice... mindent. - mielőtt még tiltakozhatott, vagy tovább zsémbeskedhetett volna, megöleltem, mire elvigyorodott.

- Igazán nincs mit, de többet ne tedd ezt velem! Ha szeretnéd, szívesen adok neked divattippeket, és akár Pattiet is áthívhatjuk, hogy együtt döntsük el, mi áll a legjobban neked. - lépett hátrébb, amikor végre elengedtem, hogy még egyszer megszemlélhesse művét. Ekkor egy pillanatra elhomályosodott a tekintete, majd sunyi mosollyal rám pillantott.

- Justin mindjárt ideér. - felvontam a szemöldököm, ugyanis éreztem és láttam is rajta, valamit elhallgat előlem. - Alice? Nincs még valami mondanivalód nekem?- igyekeztem puhatolózni, de a lány hajthatatlan volt.

 - Jaj, ne legyél ennyire kíváncsi, türelem, Jessie. - azzal kisurrant a szobából, magamra hagyva. Ismét belepillantottam a tükörbe, és őszintén be kell vallanom, tetszettem saját magamnak. Az összes ruhadarab tökéletesen kihangsúlyozta előnyös adottságaimat, de nem hivalkodó módon. Ez a stílus pontosan illett hozzám, habár én szerettem a laza és kényelmes göncöket is, amiben az ember csak úgy lófrál otthon. Alice jól mondta, pár perccel azután, hogy ő elment, kimért koppantások hallatszottak az ajtó túl feléről.

- Nyugi, Jessie... – motyogtam, miközben az ajtóhoz sétáltam. Magam sem tudom miért, de olyan idegesség fogott el, mint még sosem. Vajon Justin mit fog szólni ehhez a külsőmhöz? De ugyan már! Miért érdekelné, hogy nézek ki? Hisz egy vámpír vagyok itt a sok közül, ráadásul Selena sokkal gyönyörűbb, és láthatóan táplálnak egymás iránt gyengéd érzéseket. Elég, elég, elég! - rivalltam magamra mentálisan, miközben az ajtóhoz léptem. A kilincset lenyomtam és kitártam az ajtót. Az első, amit megpillantottam, egy elkerekedett szempár volt, ami a döbbent arckifejezésű Justinhoz tartozott. - Ilyen vészes? Mondtam Alice-nek, hogy nem kellene ennyit foglalkoznia azzal, mit veszek fel... - zavartan a hajamba túrtam.

- Jó reggelt. Nagyon... csinos vagy. - nyögte ki nagy nehezen, mire halványan elmosolyodtam és lesütöttem a tekintetem. Láthatóan, mind a ketten is hasonlóan zavarban voltunk. Egy idő után, Justin megtörte a kínos csendet és ismét megszólalt. - Mától Jerry lesz az, aki kiképez a harcra, valamint segít használni a képességedet. - odanyújtotta nekem a karját, hogy kényelmesen belekarolhassak.

- Minden rendben ment tegnap este? Amikor... el kellett menned. - néztem rá kíváncsi tekintettel, de látszott, hogy csak mélységes zavarom próbálom leplezni.

- Természetesen. - igyekezett magabiztosnak hangzani, miközben kihúzta magát. - Csak a szokásos, egy rendbontó, aki túl nagy feltűnést keltett, de még idejében el tudtuk kapni. - mondta.

**§*§**

Hamarosan megérkeztünk ugyanabba a terembe, ahol nemrég Usher a felszínre hozta a képességem. Benn már várt minket Jerry egy másik társával beszélgetve. A nő Carin volt, aki tegnap szintén a rendelkezésükre bocsájtotta erejét. Be léptünkre mindketten elhallgattak, és felénk fordultak. Jerry elém lépett és mosolyogva üdvözölt.

- Szervusz, Jessie. A nevem Jerry, ezentúl én leszek a kiképződ. - fogtunk kezet. - Bár gondolom, Justin már tájékoztatott erről. - félszegen bólintottam.

- Igen, említette... hát, kiképzés... - szinte tapintható volt a feszültségem, de hogy megnyugodjak, Justin bátorítólag finoman megszorította a vállam.

- Nyugi, nincs mitől félned! De ahhoz, hogy jó gárdatag legyél, fontos, hogy megtanuld kezelni a képességed, valamint ha közelharcra kerülne a sor, ne te maradj alul. - azzal Jerry megragadta a karom és a terem közepére húzott. - Ő itt Carin, és úgy tudom, tegnap már megismertétek egymást. - erre én és Carin is bólintottunk. - Nagyszerű. A feladat először nagyon egyszerű lesz. Justin készenlétben fog állni, ha nem tudnád türtőztetni magad, de addig is - intett a kezével -, állj hátrébb, kérlek. - Justin eleget tett a kérésnek, és kíváncsian várta a fejleményeket. A szemét egy pillanatra sem vette le rólam. - Tehát, a feladatod egyelőre annyi, Jessie, hogy használd a képességedet. Előre szólok, nem foglak kímélni, a tűrőképességed határait kell súrolnunk, de ha koncentrálsz, menni fog. - erősen kételkedtem benne, hogy ez bölcs ötlet-e, de Jerry-vel nem vitatkozhattam, az volt, amit ő mondott.

- Rendben, akkor kezdjük! – bólintottam, és lelkiekben igyekeztem felvértezni magam a fájdalommal szemben. Ahogy összpontosítani kezdtem, azonnal megéreztem az erőmet, ami szintén készenlétbe helyeződött, és ennek kimondottan örültem. De az örömöm kérészéletűnek bizonyult, ugyanis a fájdalom a sokszorosa volt annak, amit múltkor el kellett viselnem. Carin nem kímélt egy csöppet sem, én pedig térdre rogyva rándultam össze, de nem akartam üvölteni, bár legszívesebben azt tettem volna. Helyette igyekeztem összeszedni magam és hárítani a támadást. Sikerült is, igaz, most nem akkora erővel.

- Gyerünk Jessie, szinte csak súrolt téged a képessége! - kiáltotta kemény hangon Jerry, miközben felpattantam. Vicsorogva néztem farkasszemet a halványan somolygó nővel. Carin megvetően mért végig, ami még jobban feltüzelte dühömet, és mogorván viszonoztam undok arckifejezését. Mellkasomból halk, de fenyegető morgás tört elő, idegeim pedig pattanásig feszültek. Ugrásra készen várakoztam. Még vagy tucatszor elismételtük a néma párharcot, mire különösebb nehézség nélkül tudtam hárítani a tüzes fájdalmat. A vége felé valami megpattant bennem, és előrelendülve megragadtam Carin vállait. Ösztönösen cselekedtem, de a célom nem az volt, hogy bántsam. Ez volt a második alkalom, hogy a képességem másik fajtáját is használtam, ugyanis a nő pár pillanat múlva aléltan rogyott a földre. Furcsálltam, hogy nem kezdett el védekezni, de mintha teljesen megdermedt volna, amikor ujjaim hozzáértek, és csak üvegesen meredt rám, majd összeesett. Döbbenten léptem hátrébb, mintha most ébredtem volna fel, és az egészet csak álmodtam volna.