Chapter Six - Part One: Begins Starting with Training

Hogy mi? O.O 7 komment és 10 rendszeres olvasó? Elképzelni sem tudjátok mennyire boldog vagyok most! Imádlak titeket!! Köszönöm ezt a sok támogatást és a blog iránti érdeklődést! I love you all!

Ez a rész kicsit light-osabb lett. Selena-nak egy egészen más oldalát ismerhetitek meg benne . 7 komi után hozom a kövit!!

Jó olvasást! :D

Love, Amandaa

_________________________________________________________________

Ahogy telt az idő, észrevettem, hogy egyre jobban kötődöm a Volturihoz. Észrevétlenül alakult ki ez a kötelék, és habár megfordult a fejemben, hogy ez esetleg Caitlin műve, nem zavart, és nem is bántam. Jobb érzés így, hogy vannak, akik utat mutatnak, és hogy van hova tartoznom. Ugyanakkor nagyon magányosnak éreztem magam, hisz tudtam, hogy olyasmit vesztettem el, amit nem lett volna szabad, de hiába, az emlékeim nem akartak visszajönni, bár a reményt még nem adtam fel teljesen. A könyvtár hihetetlen mennyiségű tudásanyagot tartalmazott, bármelyik nemzet megirigyelhette volna. A könyvritkaságokig szinte mindent meg lehetett találni, így számomra is nehéz volt a döntés, hol kezdjem. Időm volt bőven, nem fáradtam el, aludnom nem kellett, enyém volt az egész éjjel. Végül kiválasztottam egy izgalmasnak tűnő fantasztikus regényt, majd kezemben a könyvvel az egyik távolabbi, jókora bőrkanapéra ültem le. A történet valóban nagyon lekötött, olyannyira, hogy a két belépő alakot először nem is vettem észre, pedig a nő gyöngyöző hangon kacagott valami viccen, amit a partnere mesélt neki. Talán ők sem vettek észre, vagy ha igen, nem állt szándékukban megzavarni engem, de éles hallásomat nem kerülhette el teljesen az egyik hang gazdája. A lágy "férfihang" túlontúl ismerős volt. Nagy nehézség árán, de sikerült elszakítanom tekintetemet a sorokról, és felpillantottam. Ha a szívem képes lett volna dobogni, most hevesen verdesett volna, de így csak furcsa bizsergést éreztem a gyomrom tájékán. Majd a kellemes érzést felváltotta a csalódottság és valami ismeretlen eredetű szomorúság, és lassan azt kívántam, bár ne néztem volna fel, vagy legalább nem érintene ilyen kellemetlenül Selena és Justin látványa, akik szemmel láthatóan remekül szórakoztak egymás társaságában. Most Selena mesélt valamit, talán egy anekdota lehetett régről az egyik gárdatagról, aki pórul járt az egyik küldetés során. Pontosabban csúnyán megszégyenült, amikor egy fiatal, tapasztalatlan vámpír túljárt az eszén.

-...Scooter iszonyú dühös lett, képzelheted! Szegény Moshe jó időre elvesztette a mester bizalmát. - Justin elmosolyodott.

- Azt meghiszem. - Selena ekkor közelebb hajolt hozzá, keze finoman érintette társáét és valamit mondott neki halkan, amit nem értettem, de nem is akartam hallani. A legjobb lesz, ha eltemetek magamban minden érzést, és hagyom őket, bizonyára együtt vannak, én pedig nem szeretnék az ötödik kerék lenni azon a bizonyos kocsin, ami csak bezavar. De mégis... mi van, ha tényleg csak jó barátok? Ugyan már! Hisz látszik, hogy szinte izzik körülöttük a levegő! Elég volt, Jessie, elég! Ne is figyelj oda... ez csak egy apró, zavaró tényező. Hisz az átváltozást is túlélted, pedig az olyan fájdalom volt, amit ép emberi ésszel képtelenség lenne felfogni. Legszívesebben üvöltve kirontottam volna a könyvtárból és összezúztam volna minden utamba kerülő tárgyat és holmit, de pár mély lélegzetvétellel sikerült kicsit lenyugtatnom forrongó lelkemet. Nem akartam, hogy megint berontson pár őr, mondván, Alice látomásában ámokfutásba kezdtem. Igyekeztem a könyvre koncentrálni, de amikor rájöttem, hogy legalább tíz perce ugyanazt a sort olvasom és semmit sem fogok fel belőle, feladtam a küzdelmet és becsuktam a regényt. Felpillantva láttam, hogy Selena-ék még mindig beszélgetnek. Azt terveztem, hogy gyorsan kisurranok mellettük, minél feltűnésmentesebben. A tervem be is vált volna, ha Selena nem néz fel épp abban a szent pillanatban, amikor felálltam a kanapéról.

- Jessie! – kiáltotta, és gyönyörű arcát még szebbé varázsolta széles mosolya, egészen földöntúlivá téve a nemes vonásokat. - Gyere ide! - intett karcsú kezével. Justin felém pillantott, de arca kivételesen komoly maradt. Remek, biztos utál, amiért belerondítok a turbékolásukba. Kissé kínosan éreztem magam, amikor odaértem.

- Hello! - köszöntem kettejüknek, és igyekeztem nem Justint bámulni. Selena kedvesen lehúzott maguk közé, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ebbe meg mi ütött?

- Látom, felfedezted a könyvtárat. - csacsogott, de nehezen tudtam rá figyelni, amíg Justin ilyen közel volt hozzám. Dzsekije súrolta a kezemet, illata egészen elkábított, én pedig kétségbeesetten igyekeztem a józanságomba kapaszkodni. Most szükségem volt rá, hogy a fejem tiszta maradhasson. Veszett fejsze nyele...

 - Igen. Remek gyűjtemény... - jegyeztem meg kissé sután. - Justin volt olyan kedves és körbevezetett még korábban. - nem mertem az említettre pillantani, de hallottam, ahogy ruhája anyaga súrolja a bőrt, ahogy kényelmesebben helyezkedik. Tisztára úgy éreztem magam, mint valami tinilány, aki teljesen zavarban van az első randiján. Pedig ez nem randi volt, és többé én sem voltam tini, habár emberileg most lettem volna tizennyolc. Nagyon megváltozott az életem, ráadásul az emlékeim sem akaródzottak visszajönni.

- Az nagyszerű! – lelkendezett, és bár eddig mogorva voltam, most kezdett rám is átragadni vidámsága. Végül is, kit érdekel, ha együtt is vannak? Amíg láthatom Justint, én boldog leszek. Persze nem teljesen, de mégsem érzem magam végtelenül magányosnak. És különben is, lehet, hogy Selena igazából egy nagyon rendes lány, plusz ott van Alice, akire bármikor számíthatok. - Kár, hogy még nem jöhetsz ki, de meg kell ígérned, amint lesz rá lehetőség, eljössz velem vásárolni! - tekintete olyan esedező volt, hogy képtelenség lett volna nemet mondani rá.

- Rendben, mindenképpen. - a szemem sarkából még épp elkaptam, ahogy Justin igyekszik elrejteni vigyorát. - Ne nevess! - néztem rá megrovóan, de ez hiba volt, ugyanis olyan ellenállhatatlan mosolyt villantott rám, amitől majdnem elolvadtam és lefolytam a bőrkanapéról.

- Eszemben sem volt. Csak olyan aranyosak vagytok így együtt. - hangjából kiérződött, hogy élcelődik, de nem voltam képes haragudni rá, inkább megjátszottan sértődött arckifejezést öltöttem. Viszont, mielőtt ez a kedélyes évődés tovább folytatódhatott volna, egy alacsony fiú lépett be. Arcán nyoma sem volt jókedvnek, szemeit egyenesen Justinra szegezte, aki azonnal felpattant.

- Scooter hívat, Justin. Akadt egy kis gond egy... - itt tekintete rám siklott, majd Selena-ra. Justin nem kérdezősködött tovább, csak a fiú után sietett. Selena aggódva pillantott utánuk.

 - Mi a baj? - kérdeztem idegesen, a ruhám szélét gyűrögetve.

- Nem tudom. Talán nyilvános vámpírtámadás történt valahol. Viszonylag gyakori az ilyesmi. - nézett rám. - Sokan közülünk nem figyelnek eléggé. Talán elegük van a rejtőzködésből, vagy épp feltűnést akarnak kelteni. - vonta meg a vállát. - A variációk végtelenek... - tekintete a távolba révedt, majd felállt. - Most mennem kell... viszont örülnék, ha valamikor hosszabban tudnánk beszélgetni.

- Én is. Szerintem a legtöbb szabadidőmet itt fogom tölteni. - intettem körbe a könyvtárban. - Szóval, itt biztos megtalálsz. Vagy a szobámban. - tűrtem egy elszabadult hajtincset a fülem mögé. Hiába, Selena-t képtelenség volt gyűlölni, és én sem tudtam eldönteni, utálom-e, amiért ilyen közel állnak egymáshoz Justinnal. Fájt ugyan látni őket együtt, hisz akár a "Tökéletes Pár" mintaképét is lehetett volna róluk mintázni. Valahogy, amikor ránéztem, nem tudtam nem kedvelni. Annyira segítőkészen és közvetlenül viselkedett. Talán én értek félre valamit.

- Nagyszerű. Akkor viszlát legközelebb. - ellibbent, kecsesen, szinte légiesen járva. Még az én tekintetemet is fogva tartotta, hát még a férfiakét. Nem csodálkoztam egy percig sem, hogy Justinnak tetszik, hisz ki az a hímnemű, akinek egy ilyen nő nem kelti fel az érdeklődését?