Chapter Five - Part Two: Ability

Üdv Belieberek! :D Köszönöm a komikat, nagyon jól esik, hogy ennyien olvassátok a blogot. Látom vannak új olvasóim is, őket külön köszöntöm. Remélem nekik is tetszik a sztorim. (:

6 komment és hozom a következő reszt! :D

Jó olvasást!

Love, Amandaa

_________________________________________________________________

- Jessie, jól vagy? Gyere, állj fel! - hamarosan kitisztult a kép, én pedig felpattantam és ösztönösen védekező testtartásba helyezkedtem. De szinte ugyanakkor ki is húztam magam, amint megláttam Justint, mögötte pedig Ushert, aki döbbenten csóválta a fejét. A teremben tartózkodó, egyik nő láthatóan felkészült rá, hogy lefogjon, ha újabb kitörésem lenne.

- Hihetetlen! Régen tapasztaltam ekkora erőt. Jó dühös lehettél. - rötyögött, de aztán elkomolyodott.

- A képességed elég összetett. Képes vagy fizikai kapcsolattal ártalmatlanná tenni másokat, kvázi elveszed az energiájukat, valamint, ha mentálisan támadnak rád, akkor visszavetíted az illetőre a saját képességét. - értetlenül pislogtam rá, de igaza volt. Valóban éreztem valami különös, megfoghatatlan energiát, ami ott fodrozódott a tudatom peremén. Ha kinyúlnék érte, talán használni is tudnám.

- Próbáljuk ki, megy-e a gyakorlatban! - csapta össze kezeit és intett a mozdulatlan nőnek. - Carin, lennél oly kedves? - mielőtt még tiltakozhattam volna, hogy nem is tudom mivel állok szemben, lecsapott rám a képessége. Akárha ezernyi éles szilánk fúródott volna a bőrömbe, felhasogatva azt. Nem olyan érzés volt, mint amikor Selena megkínzott valakit, de nagyon is hasonló. Először felsikoltottam, de a kín és a düh megmutatták, hogyan használjam a képességemet. Hirtelen nem is tűnt olyan bonyolultnak. Körülfogtam és elhatároltam magamtól a nő erejét, és szabályszerűen „visszalöktem“ Carinre. Mindez pár másodperc alatt zajlott le, majd meghallottam a dühödt kiáltást. Nem volt túlzottan fájdalmas, inkább meglepett. - Nagyszerű! - kiáltotta Usher. - Remek volt, Jessie! Úgy tűnik, sikeresen a felszínre hoztuk a képességedet! Lehet, hogy egy ideig még bizonytalan leszel, és néha nehéz lesz kezelned, de ha minden nap gyakorolsz, szépen kiélesítheted. Gondolom, a kiképzésed hamarosan megkezdődik. - nézett Justinra, aki bólintott. Hát ez remek! Vagyis ez azt jelenti, hogy minden egyes nap kicsit kínoznak, hogy előhozzák a képességemet? Fantasztikus kilátásaim vannak. Magamban háborogtam, de külsőleg nem mutattam ki érzéseimet. Ekkor, mint valamiféle láthatatlan vezényszóra, mindannyian megindultak a kijárat felé. Justin mellém lépett és finoman megérintette a karomat, hogy kövessem őket.

- Most hova megyünk? - néztem rá kissé zavartan, bár sejtettem a választ.

- Scooter elé. - jött a tömör felelet, és kezdtem félni, hogy a folytatás nem fog tetszeni. Carin ment elől, mögötte Usher, utánuk pedig Justin és én. Most mi lesz? Folytatják tovább a kiképzésemet, amit inkább kínzásnak kellene titulálni? Bizonyára. Egyedül a mellettem sétáló Justin közelsége tartotta bennem a reményt és a lelket. Sokkal jobban éreztem magam, ha mellette lehettem, titkon ezért is örültem annyira, hogy őt rendelték ki az őrzésemre, nehogy valami meggondolatlanságot műveljek, ami tekintve jelenlegi állapotomat, valós veszélyforrást jelentett. Elgondolkozva pillantottam az oldalamon haladó srácra. Mint mindig, most is elegánsan, kifogástalan öltözékben feszített, arcán büszke kifejezés, tekintete titokzatos és szenvedélyes. Még szerencse, hogy nem kellett levegőt vennem, ugyanis arra eszméltem, hogy már legalább két perce nem lélegeztem. Gyorsan leszegtem a fejem, és igyekeztem másra gondolni. Persze kevés sikerrel. Viszont ismét kezdtem nagyon szomjas lenni. A dühöm eddig elvonta róla a figyelmemet, de most az ingerültség újfent előtérbe hozta. Így azt sem vettem észre, hogy megérkeztünk, habár már jártam itt átváltozásom után nem sokkal. A szalon ugyanúgy nézett ki, semmi sem változott benne, kivéve, hogy most csak Scooter várt ránk a három vezető közül, de nem volt egyedül. A nő Scooterrel egyforma magas volt, hosszú, világos haja a háta közepéig ért, arca pedig a férfiéhoz hasonlóan kereknek és áttetszőnek tűnt, mintha nagyon törékeny vagy éppen porózus lenne. Érkezésünkkor felénk fordította fejét, arcán az érdeklődés szikrája lobbant. Scooter a szokásos szívélyes, behízelgő módján üdvözölt mindannyiunkat.

- Teljesítettem kérésedet. - lépett hozzá közelebb Usher, tiszteletteljesen meghajtva fejét.

- Köszönöm, barátom. Mindig is nagy tisztelettel adóztam tehetségednek. - hangjából tisztán kicsendült a sóvárgás, amin nem csodálkoztam egy percig sem. Ushernek valóban értékes adománya volt, ami Scooternek kapóra jött volna, hogy még több tehetséges vámpírt gyűjtsön maga köré.

- A lány képessége még kiforratlan, de gyakorlással tökéletesre fejleszthető - magyarázta csöndesen a férfi, miközben feszülten vártam a fejleményeket. Usher hagyta, hogy Scooter kiolvashassa a történteket a fejéből, közben pedig a tekintetem idegesen pásztázta a szobát. Justin mindeközben mellettem állt, mozdulatlanul, szálfaegyenesen, mint egy élő szobor. A vámpír mohó szemei végül rám siklottak.

- Nagyszerű! Selena, drágám? - intett  fejével egy eddig háttérbe húzódó alaknak. A lány nem lehetett több külsőleg húsz évesnél, angyali arca csodaszép volt, ahogy üdvözült mosollyal lépett mestere felé. Furcsa, eddig észre sem vettem a szobában. A magasabb nő továbbra is mozdulatlanul állt és minket figyelt.

Tudtam, hogy ismerem Selena-t. Már láttam. Egy elmosódott, halvány emlékfoszlány derengett fel a hozzá tartozó fájdalommal együtt. Még mielőtt bármit tehettem volna, a lány felém fordította arcát, szemeiben vidám fény bujkált, láthatóan remekül szórakozott. Aztán belém hasított. Kétrét görnyedtem, ahogy a tűz belém mart, újra meg újra. Nem akartam sikítani, így összeszorított fogakkal tűrtem a kegyetlen fájdalmat. Az átváltozásomra emlékeztetett, és ettől még elviselhetetlenebbnek tűnt. Aztán hirtelen ismét éreztem azt a furcsa energiafodrozódást a tudatom hátterében. Gyorsan kinyúltam érte, amíg volt elég lelkierőm. Amint megragadtam, ösztönösen tudtam, hogyan kell használnom. Körbehatároltam a fájdalmat, és dühömnek szabad utat engedve visszaküldtem Selena-ra. A pillanatok vánszorogtak, amikor egy dühödt hörgés töltötte be a néma szobát. Selena megtántorodott, szemeiben gyilkos fény lobbant, én pedig ismét éreztem, ahogy ereje belém mar. Többnyire néma párharcunknak az vetett véget, amikor megelégelve a folytonos kínzást ösztönösen előrelendültem. Már épp elkaptam Selena nyakát, amikor két erős kar fogott le.

- Engedj el! - sziszegtem, hasztalanul vergődve, próbálva Selena felé kapni.

 - Hát ez csodás! Remek gárdatag lesz belőle! - kacarászott Scooter vidáman, mintha mi sem történt volna az előbb. - De mindenekelőtt meg kell tanulnia uralkodni magán, nem szeretném, ha baleset történne. - pillantott Selena-ra, aki még most is gyilkos tekintettel méregetett, ahogy én is őt, de igyekeztem visszafogni magam. Talán ki tudtam volna szabadulni Justin vasmarkai közül, de nem akartam. Habár teljes szívemből gyűlöltem Selena-t, nem akartam véget vetni rövid vámpíréletemnek. - Justin, gondoskodj róla, hogy ne tegyen kárt semmiben. - azzal elbocsájtott minket. Kilépve a folyosóra, éreztem, ahogy szorítása a karomon erősödik, egészen amíg vissza nem értünk a szobámba, de ott végre elengedett...